Nyitvatartás: Hétfő 08. 00 – 18. 00 Kedd 08. 00 – 16. 00 Szerda 08. 00 Csütörtök 08. 00 Péntek 08. 00 – 14. 00 Az ügyfélszolgálat nyitvatartása. További információk: Parkolás: utcán fizetős A tartalom a hirdetés után folytatódik Az oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.
Érdemes ugyanúgy letenni a nyelvvizsgát? Tudom, sokan nagyon örülnek most, mert végre megkaphatják a diplomájukat. Azok, akik felkészültek, valószínűleg így is eljönnek majd vizsgázni, mert nyelvtudásra a jövőben is szükség lesz. Azonos végzettség esetén a nyelvtudás mindenképpen előnyt jelent majd a munkaerőpiacon. Az elmúlt időszakban a kormány már több engedményt is tett nyelvvizsgakérdésben. Egy 2019-ben benyújtott, később pedig el is fogadott törvényjavaslat alapján a 2020-ban érettségiző középiskolásoknak mégsem kötelező nyelvvizsgát tenniük egyetemi felvételijükhöz. Néhány hete pedig kiderült, hogy a 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tevő egyetemi hallgatók – visszamenőlegesen is – sikeres nyelvvizsga nélkül kaphatják meg diplomájukat.
Tettük ezt annak tudatában, hogy évek óta az Origó vizsga a legnépszerűbb hazánkban. Minden negyedik vizsgázó minket választ. A bejelentés idején több ezer jelentkező volt a rendszerünkben, vizsgára várva. Több napos késéssel a többi vizsgaközpont is csatlakozott és elhalasztotta a vizsgáit. Munkatársaink jelentős része már március közepe óta otthonról dolgozik, csak a feltétlenül szükséges esetekben tartózkodnak néhányan a jövő héttől is az irodákban. Ettől függetlenül nem engedtük el a vizsgára jelentkezettek kezét. Folyamatosan küldünk felkészítő feladatokat a már bejelentkezett vizsgázóknak, vizsgatippeket osztunk meg velük. Segítünk, hogy a megszerzett tudásukat szinten tudják tartani. Az elhalasztott nyelvvizsgákat hogyan lehet megtartani? Az elképzelések szerint a nyelvvizsgákat a jelentkezők online, saját otthonukban, a saját eszközeiken tehetik le. A múlt héten kiadott kormányrendelet lehetőséget biztosít a nyelvvizsgák online, a tanulók saját otthonában történő lebonyolítására.
We won't support this browser soon. For a better experience, we recommend using another browser. További információ A Facebookon az ELTE Origó Nyelvi Centrum oldal több tartalmát láthatod. Nyitás: 8:00 Jelenleg zárva A Facebook adatok megjelenítésével teszi világosabbá az oldalak célját. Megnézheted az oldalt kezelők és ott tartalmat közzétevők által tett lépéseket is. Az oldal létrehozása – 2013. március 6. Miért válaszd az Origó nyelvvizsgát? Origó online nyelvvizsga Early Bird tanfolyam akció az Origónál!
II. Erzsébet mindig segít – Most épp a nyelvtanulásban és a történelem megértésében Szeretem az ELTE-t, mert... 30. – Interjú Süll Kristóffal, az ELTEvízió projektvezetőjével Az elmúlt időszakban a kormány már több engedményt is tett nyelvvizsgakérdésben: a 2020-ban érettségiző középiskolásoknak mégsem szükséges nyelvvizsgát tenniük egyetemi felvételijükhöz, a 2020. augusztus 31-ig végzett egyetemi hallgatóknak pedig sikeres nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomájukat. Természetesen a nyelvtudás továbbra is fontos, és annak ellenére, hogy a nyelvvizsgák hagyományos megtartására nincs lehetőség, a vizsgáztatás továbbra is folyik az ELTE Origó Nyelvi Centrumban. A Nyelvi Centrum ügyvezető igazgatójával, Antoni Györgyivel beszélgettünk. Az ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. milyen intézkedéseket hozott a koronavírus-járvány idejére? Az ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. az ország nyelvvizsgaközpontjai közül elsőként jelentette be, hogy a járványügyi helyzet miatt nem rendezi meg a nyelvvizsgákat, mert munkatársaink, vizsgázóink egészségének védelmét mindennél fontosabbnak tartjuk.
Milyen eszközökről lehet ezeket elérni? Annyi már bizonyos, hogy a biztonságos vizsgafeltételek megteremtése érdekében a vizsgázó számítógépén kívül szükséges egy okostelefon használata is. Minden vizsgázó a saját otthoni eszközén vizsgázik. Mivel a mi írásbeli vizsgánk teljes időtartama alatt használható szótár, az online vizsga során minden vizsgázó rendelkezésére bocsátjuk az Akadémiai Kiadó online szótárát, így vizsgázóinknak nem kell szótárról gondoskodniuk. A jelentkezés folyamatos, vagy csak azok vizsgázhatnak, akik még a járvány előtt jelentkeztek? Az online vizsgák megszervezésére a járvány ideje alatt, a vészhelyzet fennállásáig lesz jogosultságunk. A jelentkezés folyamatos, angol és német nyelvből minden hónapban rendezünk vizsgát. A sorrendiséget a jelentkezés sorrendje határozza meg. Sokan nyelvvizsga nélkül hozzájuthatnak most a diplomájukhoz, azonban a nyelvtudás továbbra is ugyanolyan értékkel bír a munkaerőpiacon. Mit javasol azoknak a (volt) hallgatóknak, akik most megkapták nyelvvizsga nélkül a diplomájukat?
ELTE Origó Nyelvi Centrum Szarvasi Nyelvvizsgahely Kétnyelvű általános szóbeli nyelvvizsgákat szervezünk angol, német és szlovák nyelvből alap-, közép- és felsőfokon. Írásbeli vizsga egyéb nyelvekből is letehető alap-, közép- és felsőfokon a vizsgaközpont által szabályozott időpontokban a mi vizsgaalkalmainkon. JELENTKEZÉS Nyelvvizsgára jelentkezhet minden olyan személy, aki a jelentkezés naptári évében 14. életévét betölti. A befizetés történhet banki átutalással, pénztári befizetéssel vagy csekken. Csekk a portán vehető át. (Szabadság út 1-3. ) A nyelvizsgára csak online módon lehet jelentkezni a oldalon! További információk a nyelvvizsgáról: Tervezett nyelvvizsga időpontok Szarvason 2020-ra Információ: Molnárné Krajcsovicz Magdolna vizsgahely-vezető Cím: 5540 Szarvas, Szabadság u. 1-3. III. emelet 323. szoba Tel: 06-66 313-311 / 2206 vagy 06 30 459 9106 E-mail: